Összefoglaló Nyomtatás
Írta: Csepregi Márton   

1. Anyagi háttér: Legfőbb szponzorunk a Gyermely ZRT és Gyermely Önkormányzata. Nélkülük a környező településekhez hasonló „lehetetlen” helyzetbe kerülnénk. Az elmúlt héten például a tarjáni egyesület, különböző nehézségek miatt visszaléptette csapatait (Felnőtt, Ifi, Serdülő) a bajnokságból.

 

Fő támogatóink mellett, sok cég, vállalkozó és magánszemély segíti egyesületünket felajánlásaival. Ehhez próbálunk nekik minél több lehetőséget nyújtani (pl.: szomori főzőverseny, gyermelyi sportbál, pártoló tagsági kártya (bérlet a hazai mérkőzésekre), stb.

 

További forrásaink:

- tagdíjak: idén márciustól 500Ft/fő/hó tagdíjat szedünk.

- Pályázatok: a 2008-as edzőtábor pozitív tapasztalataira alapozva idén is komoly nyári programot szervezünk. A tábor előre láthatólag augusztus első felében lesz, a pontos időponttal kapcsolatban még egyeztetések folynak.

  1. Humán erőforrás: A társadalmi munkával készült például a sportöltöző belső festése, a pálya gyeptéglázása, a tábor, a bál és a főzőverseny szervezése. A szülők gyakran segítenek a gyerekek szállításában. Az elnökség és a küldöttgyűlés nagy létszáma is mind azt bizonyítja, hogy sokan képesek áldozni szabadidejükből az egyesület zökkenőmentes működése érdekében.

  1. Tevékenységünk: A megyei bajnokságban 5 korosztályt szerepeltetünk (Öregfiúk, Felnőtt, Ifi, Serdülő, Előkészítő,). Terveink között szerepel a kölyök csapat toborzása és újraindítása, utcabajnokság szervezése, kupák rendezése.

  1. Műfüves pálya: A Gyermely ZRT közhasznú anyagi felajánlásával, az Ollé Program keretében Önkormányzatunk műfüves pályát épített, aminek felelősségteljes működtetését egyesületünkre bízta annak minden bevételi lehetőségével, karbantartási kötelezettségével, és működtetési költségével együtt.

A pálya népszerűsítésének, reklámozásának érdekében internetes oldalt hoztunk létre www.mufuves.hu néven, amelyen nyomon követhető a nagypályás bajnokság is. (tabellák, mérkőzések, stb.) Új lehetősége a regisztrált látogatóknak a tippjátékban való részvétel. A tavaszi szezonban a felnőtt bajnokság csapatainak mérkőzésére lehet tippelni.

Hírek:

Szombatonként délután 3 órától továbbra is várjuk a labdarúgást kedvelőket a műfüves pályára. Reméljük a hamarosan beköszönő jó idő kiűzi a lustaságot a lábakból, és az előzetes ígéreteknek megfelelően azok is lejönnek néhány gólt (és 5db százast) gurítani, akik eddig csak ígérgették;)

Téli átigazolási időszakban visszatérő felnőtt játékosaink: Felsőházi Ákos, Izsó Tamás, Kiss Zoltán, Kovács Norbert, Könyves Péter, akiket három tarjáni és egy héregi játékos is követett. Ifjúsági és serdülő bajnokságba 1 bajnai és 8 tarjáni játékost igazoltunk.

Öregfiúk bajnokág március 30.-án (hétfőn) indul, várjuk a régi játékosokat és új érdeklődőket egyaránt!

Programjainkra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Elnökség nevében:

Csepregi Márton